2012. augusztus 28., kedd

Kalocsai négyzet peyote minta táskára

Itt az újabb kérés teljesítése :)

Ennek a képnek a kapcsán jött a kívánság, hogy legyen a kalocsai hímzésmintából gyöngyös változat is a karkötő minták mellé, mégpedig táskára dísznek, végre neki is veselkedtem a dolognak.
Mivel a képen sok hímzésfajta van viszonylag kis helyre bezsúfolva, ezért egy-egy mintaváltozat igencsak miniatűr. Ki lehet persze nagyítani, de akkor meg pixelesebb, mint egy húszéves dosos játék, úgyhogy kénytelen voltam rajzolni :)

Eredménye:


No, ebből a műalkotásból készítettem végül a peyote mintát. Fordítva sikerült beszkennelni, úgyhogy a minta is fordítva van, de szerintem jó lesz így is.
Ja, de hát ha kész vagy, tulajdonképpen meg is fordíthatod :D
Egyelőre peyote minta változata létezik csak, de lesz nemsokára gyöngyszövés is, ha az jobban fekszik.

Nem lett éppen kicsi. Arról nem volt szó, mekkora legyen, úgyhogy mentem a magam feje után, de kisebb méretben nem lett volna az igazi, úgy már elnagyoltak, maszatosak lettek volna a minták. Tehát a mérete: 82X64 gyöngy és összesen 4273 db gyöngyből áll.

Mutatok kódokat-mennyiségeket is, ennél a méretnél már talán nem árt felkészülni lelkiekben egy nagyobb adag delica vásárlására. Ugyanazokból a színekből terveztem a gyöngy  mintát, mint a kalocsai karkötő mintákat.



Most pedig dobpergést kérek...
---
Íme a

Kalocsai négyzet peyote

mintaaaa:


Na, hogy tetszik? :)

Még egy apróság:
Mivel a facebook-on (nagyon köszi mindenkinek!) elértük az 1000 fős tábort, sőt mi több már túl is léptük, nemsokára jön egy kis meglepetés:)
Őszintén, nem gondoltam volna az elején, hogy ennyien leszünk, de nagyon örülök :)

7 megjegyzés:

  1. nagyon klasszul néz ki! Gratulálok és az 1000hez is! :)

    VálaszTörlés
  2. Csak ámulok és bámulok! Remélem publikálod, ha már elkészült a táska! 1000 követőhöz gratula!

    (nem tudnád ezt a szóazonosítót kivenni...megőrülök tőle)

    VálaszTörlés
  3. Ha kapok képet, mindenképp megmutatom :) szóellenőrző kivéve - nem is tudtam, hogy van ilyenem :D

    VálaszTörlés
  4. A dobpergést megtettem ...ugye hallod? fel se fogom, hogy ennyire szép tud lenni a lapos hímzés mintája gyöngyözve...Alig várom a táskát is...

    Nagyon ügyi vagy...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...