2012. június 12., kedd

Gyöngyhorgolás minta - esős időre

Azaz a mai napra tökéletes :)

Hét színből áll - nem kifejezetten a szivárvány színeiből, de elég színes, hogy elő lehessen vele csalogatni egy kis napsütést, úgyhogy hajrá ;)
Tízes kör alapú a gyöngyhurka minta, ez elég vaskos, inkább nyakláncnak javaslom.

Egy centihez kb. öt sort kell horgolnod, ez ötven gyöngyöt jelent, tehát egy nagyjából ötven centis nyaklánchoz 13-szor kell megismételned az alapmintát, egész pontosan az alább felsorolt gyöngysorozat felfűzését.




Egy kis magyarázat a képhez
Visszafelé kezdem, hátha sikerül teljesen megkavarni, főleg ha kezdő gyöngyhorgoló vagy.

Tehát az utolsó képen a színes kockák a számokkal a minta egy-egy gyöngyre való lebontása, öt oszlopba rendezve. Ennyi gyöngyöt kell felfűznöd ilyen sorrendben a horgolócérnádra, amit előzőleg NEM vágtál le a gombolyagról, ez szigorúan tilos. Természetesen hátulról kell kezdeni, tehát két fekete gyöngy, egy lila, egy fekete, egy barna, egy piros stb. egészen az első oszlop tetejéig. (No jó, elölről is kezdheted, a lényeg, hogy sorban haladjál, az eredmény végül is ugyanaz lesz.) Ez az öt oszlop az alapminta gyöngyeit jelenti, tehát ennyit, mint itt a képen:


Ebből kell tizenhárom egy ötven centis gyöngyhorgoláshoz.


A bal oldali ábrán a mintát kiterítve láthatod, ez segít majd a gyöngyök felfűzésekor is, ha esetleg belekavarodtál volna - ez igen könnyen előfordulhat.
A mellette lévő rajzon már horgolt állapotban láthatod a gyöngyeid, egy bizonyos szemszögből. A harmadik ábrán ugyancsak horgolt állapotban, de hátulról, tehát a kész horgolásod két oldala nem egyforma lesz, mint általában, hanem nagyon dizájnos, bigyibogyós ;)

A tízes körök azt jelenti, hogy a hurkád egy körében vagy szeletében 10 gyöngy foglal helyet.


TECHNIKA

Ha még nem horgoltál soha gyöngyhurkát, akkor kattints a következő linkre, itt igyekszem elmagyarázni - rajzokkal - hogy mit hogyan kell tenned. Nem nehéz, csak elsőre tűnik bonyolultnak, de ha tetszenek a gyöngyhurkák, ez ne riasszon el, megéri megtanulni.

http://bigyibogyo.blogspot.hu/2011/08/gyongyhorgolt-karkoto.html

Mikor tanulok, hatékonyabbnak bizonyul, ha több forrásból is informálódom, úgyhogy mutatok egy másik magyarázatot is, ez fotókból áll:

http://gyon-gyik-ek.blogspot.hu/2011/05/gyongyhorgolas-i-resz-felpalcas.html

Főleg Toho kásagyöngyökkel érdemes gyöngyhorgolást készíteni, mert ha így teszel, nagyon szép egyenletes lesz a kész horgolásod.

Végül meglesheted a kiskertünk legfrissebb csodáját, az idei első tündérrózsát. Már a tesói is várakoznak a víz alatt a kibújásra :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...