2011. október 10., hétfő

Virágmintás gyöngyhurka

Egyik kedvenc gyöngyös technikám a gyöngyhorgolás, egész pontosan a gyöngyhurka horgolása.
Van ennek is nemszeretem része, mielőtt elkezdeném magát a gyöngyök horgolását, fel kell fűzni a minta alapján az összes gyöngyöt a cérnagombolyagra és bevallom, ez borzasztó unalmas tud lenni. Utána viszont jön maga a horgolás, ami már lényegesen élvezetesebb, és szépséges ékszereket lehet így létrehozni.
Néhány gyöngyhurka mintát már mutattam itt a blogban, ilyen volt az ékszeróra, ennek az órának a szíja gyöngyhurka, nem saját minta alapján készítettem, de nagyon szép. A másik pedig a piros gyöngyhorgolt karkötő volt, ez teljesen saját ötlet

Most megint hoztam egy saját gyöngyhurka mintát, virágok futnak körbe rajta :)



 Nagyon egyszerű minta, akár gyakorlásnak is jó. Három színből áll, ezeket persze tetszés szerint változtathatod. A színes négyzetek a számokkal jelölik azt, hogy milyen sorrendben és hányszor kell felfűznöd a gyöngyöket, hogy az alapmintát megkapd. Fentről lefele kell nézni, ez egy virágot jelent. Hetesével horgold körbe a gyöngyöket, úgy jön ki a virágminta.
Ezt az alapmintát kell ismételned addig, míg a kívánt hosszúságot eléred. Ha karkötőt szeretnél belőle, akkor kb. 1 m 10-20 cm hosszan fűzd fel a gyöngyöket, ez egy nagyjából 20 centis gyöngyhurka lesz horgolt állapotban. Nyakláncnál ha 2,5 méter hosszan fűzöd a gyöngyöket, akkor egy nem túl hosszú, kb. 42 centis nyakláncod lesz.
Ha pedig még nem tudsz gyöngyhurkát horgolni, akkor kattints ide! Az ékszerórám elkészítésén keresztül leírtam a gyöngyhorgolás technikáját.
Elsőre talán bonyolultnak tűnik, de hidd el, nem az. Érdemes kipróbálni, mert tényleg nagyon szép dolgokat lehet alkotni ezzel a technikával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...