A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bálint-nap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bálint-nap. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 14., csütörtök

Az utolsó szív

Elérkeztünk utolsó versenyzőnkhöz ezen a héten - és egyben ebben az évben is. Őszinte leszek: egy szemet sem bánom, ennyi szív nekem bőven elég egy évre, főleg ilyen koncentrált mennyiségben.

No lássuk.
Peyote karkötőt hoztam négy színből, valamint a gyöngyszövés változatot is.

Gyöngyszövés:


Delica kódok:



Szóval ennyi volt idénre, zárul Bigyibogyó szíves tára, persze a minták elérhetők lesznek továbbra is a blogban is meg a szívgyűjteményben is: http://www.bigyibogyo.com/sajatmintak/balint
Remélem, hogy találtál köztük olyat, ami tetszik, akár valentinozol, akár nem.

Ne felejtsük el, hogy mellesleg közeledik végre a tavasz is :) Ugyan ez az időjáráson nem látszik, mert az valami röhejes a februári esővel, de azért csak enyhül már.
A napfényt többnyire még mellőzzük, de Picúr Hancúr nem adja fel, rendíthetetlenül igyekszik napozni. Elárulom a nyilvánvalót, hogy ez a kép csak azért látszik, mert vakuval készült, egyébként tök sötét van. És délelőtt...



2013. február 13., szerda

Swarovskis karkötő szívvel

Nemrégiben volt egy a maihoz hasonlóan három peyote darabból álló mintám. Ennek a közepén helyezkedik el egy szív forma - ez a mai mintánál is ugyanaz a szív - ennek a két oldalán pedig egy-egy gyöngyfűzött pánt fekete-fehér színekben. A pántokat a szívvel mindkét oldalon swarovski kristály fogja össze.

Ez az, ha nem találnád: http://bigyibogyo.blogspot.hu/2013/01/egy-kis-peyote-nyalanksag.html

A szív tehát ugyanaz, viszont új pántokat kapott:



Páratlan peyote technikával kell fűzni, van benne egy kis fogyasztás is. Meg egy csepp szaporítás a szív csücskeinél.

Páratlan peyote és fogyasztás: http://bigyibogyo.blogspot.hu/2012/09/kerek-medal-keszitesi-utmutato.html
Szaporítás minta szélén leírása ebben a bejegyzésben: http://bigyibogyo.blogspot.hu/2011/12/rudolf-telora-fogyasztas-es-szaporitas.html

Jó szórakozást :)

2013. február 12., kedd

Kerek peyote szíves fülbevaló

A tegnapi szívmintás karkötőkhöz ajánlok most fülbevaló (avagy medál, de inkább fülbevaló) mintát.
Kettőt is hoztam, igazából úgy gondoltam, hogy legyen aszimmetrikus, mert az tök jó. Tehát ez így egy pár, de persze ha neked szimpatikusabb a két egyforma füli, akkor áldásom rátok.


A színkódok ugyanazok, mint a karkötőknél, tehát: 


A hozzá tartozó mintáknál megúsztad a páratlan peyote technikát, most viszont ezzel kell fűznöd, ha szeretnéd elkészíteni, viszont van hozzá leírásom, ha még bajosan megy:


Jó mulatást :)

2013. február 11., hétfő

Peyote és gyöngyszövés minta - szívesen

Ahogy ígértem, itt is vagyok az e heti első bigyibogyós szíves mintával.
Nekem eddig ez tetszik legjobban, majd még lesz hozzá fülbevaló minta is (tudod, az a szokásos kerek)


Ezúttal nem traktállak a páratlan peyote technikával, párosra terveztem a mintát - 30 gyöngy széles lett.
A gyöngyszövés variáns szintúgy:


Színkódok mindkét mintához:

Jó szórakozást hozzá :)

2013. február 8., péntek

Szívmintás mobilfüggő

No, mindjárt itt a Valentin-nap, ehhez kapcsolódva olvastam egy cikkben, hogy ez sokaknak nagyjából akkora terrorfenyegetettséget jelent, mint mondjuk a karácsony. Ezért - meg mert hálás téma - rádolgozunk kissé a szívmintákra. Jut egy mára is, valamint jövő héten mindennap jövök egy szíves ékszermintával, lehet majd válogatni.

Nem tudok nem belegondolni a szituációba, hogy nagy arányban lányok gyöngyfűznek (üdv a fiú kivételeknek :) és szerintem fura egy pasasnak szívmintás gyöngycuccot ajándékozni még Valentin-napkor is, de eltekintünk most ettől, mert sokan szeretitek a szíveket, lesz hova kerüljön más célból. És hogy akkor mi a frászkarikát ajándékozhatnál, arra nézve nem tudok sajnos ötletelni - főleg, hogy mi nem ünneplünk ilyenkor. Hm. Ajánlanám mondjuk az ezpontaz.hu-t. Már próbáltam ötlethiányos időszakomban, kedvencem a billentyűzetre - vagy máshova - ragasztható pánik gomb, amit előre nem jelzett ajándékként kaptam a megrendelésem mellé.

Szóval ne kanyarodjunk túl messzire: a világ talán legegyszerűbb peyote mintáját hoztam mára, párosítva hozzá a minta gyöngyszövés variációját is.
Nagyon keskeny (9 gyöngy) - tökéletesen alkalmas ezért mobilfüggőnek is - ezen kívül ismétlődő apró mintát ábrázol, tehát olyan hosszúságúra fűzöd, amekkorára szeretnéd.



És itt a gyöngyszövés is:


A peyote mintánál páratlan peyote technikát kell alkalmaznod. Sokan nem szeretik, de nem olyan riasztó, én egyre inkább kedvelem, megtalálod ITT.

Színkódok:

Jövő héten várlak szívezni :)

2013. január 22., kedd

Egy kis peyote nyalánkság

Egy csipet szívvel és páratlan peyote-technikával. Valamint lehet gyakorolni a fogyasztást ismét.

Karkötő mintáról van szó, de ezúttal három kisebb darabból áll össze a nagy egész és bár bonyolultabbnak tűnik, inkább egyszerűbb a dolog. Én legalábbis hamarabb nekiállok három kicsinek, mint egy nagynak - olyan illúzióm van, mintha gyorsabban haladnék :)

Ezen kívül beleügyeskedtem két swarovski kristályt is a mintába. Javaslom, ennek árnyalatánál pirosabbat válassz, olyat, ami jobban megy a középen elhelyezkedő szív színvilágához. (ilyen színűt találtam csak, na :)



Mindhárom peyote elemnél páratlan peyote technikát kell alkalmaznod. A két szélső fekete-fehér elem dettó ugyanaz, csak másképpen elrendezve - így egymás tükörképei.
Ha nem akarsz bele kristálygyöngyöt fűzni köztesnek, össze is kapcsolhatod a fűzéseket, a szív pedig önmagában akár fülbevalónak is jó, ezáltal szettesíthető a minta.

Egy kis technikai segítséget találsz a páratlan peyote-hoz és a fogyasztáshoz itt:
http://bigyibogyo.blogspot.hu/2012/09/kerek-medal-keszitesi-utmutato.html

A szaporításhoz pedig itt:
http://bigyibogyo.blogspot.hu/2011/12/rudolf-telora-fogyasztas-es-szaporitas.html
Ez a szív csücsökkel szembeni, gömbölyű részeihez kell majd.

Színkódok:

Jó mulatást ;)

2013. január 20., vasárnap

Bálint-napi szíves minták tára

A szíves minták tematizálása következik. Ahogy ígértem, összegyűjtöttem a tavalyi Valentin-napra szánt mintáimat. Ezek között van peyote, gyöngyszövés, peyote háromszög, horgolt gyöngyhurka, peyote hurka, valamint fülbevaló minta is, ez egy szív alakú "freeform" peyote mintát takar.
Egy külön oldalon összegyűjtöttem az összeset, és mint legutóbb a technikai útmutatókkal kapcsolatban, szintén kitettem az oldalsávba - a bagoly alá :) -, a nagyon vagány és cseppet sem giccses szíves képre kattintva tájékozódhatsz a régi-új szívdobbanásokról (asztaaaa, milyen romantikus tudok lenni :D).



Ma hizlalom kicsit a csapatot, mert hoztam ismét szíves mintát.
Medálnak szánom, de persze elkészítheted fülbevalónak is, ha úgy jobban tetszik, nem fogok megsértődni :)



Ez a szív a legutóbbi szíves peyote karkötőhöz illik, úgyhogy akár szettet is készíthetsz belőle.

Színkódjai:
Őszívsége elkészítésének módja igen egyszerű, hasonlít a kerek peyote medálok elkészítéséhez, erről írtam már itt: Kerek medál útmutató.
Fogyasztásról van szó, ezek elsajátíthatók a linkelt leírásból, ha még nem csináltál ilyet. A fűzést elkezdeni itt érdemes, hogy a szaporítást elkerülhesd:



A különbség az útmutatóhoz képest - már ugye a formát leszámítva - az, hogy ezúttal páros peyote-ról van szó, így egyszerűbb a dolgod.
Jó szórakozást hozzá!

2013. január 14., hétfő

Szívdömping indul

Eltelt egy év, hamarosan megint fullos lesz az összes virágüzlet és hasonló kereskedelmi egység mindenféle piros meg pink meg egyéb színű szívekkel és hasonlókkal, merthogy közeledik a Valentin-nap.
Ha szeretnél egy kis szívdömpinget, akár az ünnep alkalmából, akár csak úgy, akkor kísérd figyelemmel a továbbiakat, mert február közepéig - akár csak tavaly -, lesz néhány szíves mintám.

Megsúgom, hogy ha szereted a bigyibogyós mintákat és esetleg nagyon szereted a szíveket is, akkor leginkább ilyentájt érdemes erre járnod, mert egyébként nemigen tervezek szíves dolgokat :)

Lássuk az idei Bálint-napi szezonjának nyitányát, peyote-karkötővel és kedvesen bohókás, szórt szívmintával kezdünk:


Remélem, tetszik, majd lesz még másmilyen is, valamint összekanalazom a tavalyi szíves kínálatot is, mert volt sok, ezek zöme a facebook-ra került fel csak. Akadt köztük tubular raw és gyöngyhorgolt hurka minta is. Persze ha türelmetlen vagy, akkor szívesen fogadok egy lájkot ide: https://www.facebook.com/gyongybolond, és már válogathatsz is :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...