2012. július 7., szombat

Burberry szivecske

Egy ideje már szemezek a szivecskével, még régebben láttam ezen az oldalon, csak hát a burberry minta az olyan, hogy meghatározott színek kellenek hozzá. Nem lehet ám akármilyen csíkokat-kockákat rábütykölni, mert ha a rácsozat hasonlít is, a minta végül mégsem burberry lesz. Legfeljebb félreértett skótkocka. Nekem meg nem volt ilyen fura barnás-bézses árnyalatom.
Szóval nem nem is csináltam eddig burberry szívet, pedig nagyon jópofának találom.

Aztán, mint ahogyan arról múltkor áradoztam lelkesen az új horgolt gyöngyhurkám kapcsán, beszereztem gyönyörűséges Toho kásagyöngyöket és bár nem volt szándékos a párhuzam burberry szívet illetően, keveredett közé egy olyan árnyalat, amely tökéletesen kiegészíti a szívhez szükséges gyöngyök repertoárját. Lehet ugyan, hogy nem tökéletesen ugyanolyan az árnyalat, de teljes mértékben használható a fekete-fehér-piros kombó mellett. Tulajdonképpen a burberry minta lelke.
Most, hogy újra ezen az oldalon kutattam apró kincsek után, ugrott be a briliáns ötlet a szív láttán, hogy végre a kellő gyöngyök birtokában megfűzhetem én is.

Az én színem az arany közepű matt kristály (T11-989F), ha jól nézem, múltkor nem is neveztem nevén, csak kódot írtam, de majd mindjárt kijavítom.

RAW technikával készül a szivecske


Elég rendesen ráment a szombat estém, pedig azt hittem, hogy majd gyorsan végzek, mert kicsi is, egyszerű is, de azért nem adta magát olyan könnyen :) Éppen ezért nem is mobilkütyü lesz belőle, ahogy eredetileg szántam, hanem medál. Megérdemli ezt a rangot :)

A minta szerint ki is kell tömni 5 db fehér 8mm-es teklagyönggyel, na nekem ilyen nincsen. Meg különben sem akartam a teklát holmi tömésre pazarolni, úgy voltam vele, hogy ezt a lépést kihagyom, nem tömök. Sem libát, sem szívet.
Aztán kezdett összeállni a kép, meg el is gondolkodtam, hogy ha valamibe belefér 5 azaz öt darab 8 mm-es teklagyöngy, az bizony elég ergyán nézhet ki töltelék nélkül, úgyhogy inkább szétnéztem a gyöngyös dobozban, és találtam is (aki keres, az talál :), de nem fehéret, hanem vöröset. Talán valamennyire látszik a fotón is. Ezt nem is sajnáltam annyira, mert műanyag és rengeteg van belőle.

No, még egyszer a minta lelőhelye:

http://www.artbeads.co.kr/recipes/?s_code=ABAG&s_pcode=70701591


Most pedig megyek és a szombat este maradványait egy jó fos@tós horrorfilmre áldozom ;)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép!
    Tömésre, ha nem találsz megfelelőcuccot, akkor nagyon jó a sima háztartási folpack.

    VálaszTörlés
  2. Jópofa ez a szívecske! Már fel is vettem a listámra. :)

    És kész a karkötő is, a Te mintád alapján KÖSZI!!!!!! (blogomban a képek)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg, a folpack tök jó ötlet! Hungarocell golyócskákra is gondoltam, de aztán mégse. Ki kéne fosztani hozzá a babzsákomat :D
    Andi, nagyon, de nagyon tetszik a karkötő :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...